Surprise Me!

Ütközőzónát hoznak létre Kelet-Ukrajnában

2015-01-22 2 Dailymotion

Kelet-ukrajnai ütközőzónáról kötött megállapodást szerda este Berlinben a német, a francia, az orosz és az ukrán külügyminiszter.

A demilitarizált övezetből mind az oroszbarát szakadároknak, mind az ukrán hadseregnek ki kell vonnia nehézfegyverzetét.

A politikusok ezzel próbálják meg elejét venni a válság elmélyülésének.

Az egyeztetés után a német külügyminiszter elmondta: a konfliktust felügyelő kontaktcsoporton keresztül ellenőrizni fogják, tényleg betartják-e a megegyezést a harcoló felek. Azt is hangsúlyozta: Oroszország ígéretet tett arra, hogy latba veti befolyását az oroszbarát szakadárokra.

Az utóbbi napokban ismét felerősödtek a harcok Kelet-Ukrajnában. Súlyos összecsapások voltak a donyecki repülőtér körül. A három éve újjáépített légikikötőt romhalmazzá vált a harcokban. Szerdán öt civil meghalt és legalább harmincan megsebesültek, amikor Donyeck több lakókerületére is bombák hullottak.

Luhanszk közeléből is jelentettek összecsapásokat.

Az oroszbarát szaka